Sok más, ismert példa mellett jól szemlélteti a természetes szelekció lényegét a nyírfaaraszoló lepke (más néven szürke pettyesaraszoló, Biston betularia) esete. Ennek a lepkének világos és sötét színváltozata ismert. 

 

A 18. század első felében a lepkének szinte csak világos színű példányai fordultak elő Manchester környékén, a sötét színezetű fenotípus relatív gyakorisága 0,001 körüli érték volt. A sötét mintázatú rovarokat ugyanis a nyírfák kérgén és a világos zuzmóval borított felületeken a madarak könnyen észrevették és elfogyasztották.  

A sötét színt kialakító domináns allél gyakoriságát a szelekció igen alacsonyan tartotta. 

 

Az ipari forradalom idején egyrészt szennyezés borította be a fák kérgét, másrészt a légszennyeződés hatására a zuzmók eltűntek. A sötét felszínen a világos lepke vált feltűnővé: néhány évtized alatt a környék nyírfaaraszoló-populációiban a sötét és világos fenotípusok aránya megfordult. Ezt a jelenséget ipari melanizmusnak nevezték el.

 

A kevéssé szennyezett területeken, illetve azokon a helyeken, ahol a 20. században a környezetvédelmi intézkedések hatására tisztább lett a levegő, ismét a világos színű nyírfaaraszolók vannak többségben. A nyírfaaraszolók példáján a természetes szelekció evolúciós hatása látványosan és viszonylag gyorsan érvényesül. 

 

A színek genetikája

A nyírfaaraszolók színezetét egyetlen gén két allélja alakítja ki. A domináns allél fekete színű szárnyat eredményez, az AA és Aa genotípusú egyedek feketék, a recesszív homozigóták (aa) fehérek. 

 

Tudod-e? 

A nyírfaraszolók történetének szelekciós magyarázatát sokan támadták, főleg kreacionisták, akik tagadják az evolúciós mechanizmusok működését. Michael Majerus angol genetikus a XXI. század elején igazolta, hogy a nyírfaraszoló lepkék valóban a fák kérgén szeretnek pihenni, és a ragadozó madarak vadásszák őket. Tehát a világos és sötét formák elterjedésére alkotott szelekciós hipotézis igaz lehet.